A magyar szórend tanítása akkor lehet sikeres, ha már a kezdetekkor átlátják a tanulók az egész rendszert. Erre kiválóan alkalmas, ha ábrák segítségével mutatunk be egy leegyszerűsített rendszert, amit később finomítunk. Nyelvtanulás céljából az igeközpontú megközelítést tartom jónak, amellyel először a semleges mondat szórendjét tanítjuk meg lépésről lépésre. Ebben a megközelítésben az ige áll a mondat központjában, ő a Nap, e körül helyezkedik el a többi mondatrész, a bolygók.
Körönként bővített mondatszerkezet:
Mivel a magyar mondat alanyát sokszor csak az igerag fejezi ki, ez sokszor nem is foglal el külön helyet a mondatban. Ha mégis, szinte bárhol állhat. Ábrámon az első helyen található, de csak lazán van bekötve, kezdő nyelvtanulóknak ez egyszerűen megjegyezhető. A legfőbb vonzat a tárgy, ez szeret közvetlenül az ige közelében lenni.
Ha van másik vonzat, az is az ige körül (előtte vagy mögötte) található.
Sokkal lazábban kapcsolódnak az egyéb bővítmények, mint a MIKOR? vagy HOL? kérdésre felelő mondatrészek (ha nem vonzatok). Ezek sorrendje tetszőleges, ezért csak egy színt kapott az ábrán.
Nagyon fontos, hogy vizuálisan is láttassuk: nem szokott minden CSAK az ige előtt vagy CSAK mögötte állni: bizonyos egyensúly van a mondatban. Haladó nyelvtanulókban tudatosíthatjuk: az ige utáni területen szinte bármi bárhol állhat.
2. Birtokos személyjel
Mutató névmások:
többes szám
|
ragozott alakok
|
||
főnévi
|
ez/az
|
ezek/azok,
|
ezt/azt,
ezeket/azokat, ebben, erre, ehhez, ebből stb.
|
melléknévi
|
ilyen/olyan,
efféle/afféle, ekkora/akkora
|
ilyenek/olyanok,
effélék/affélék, ekkorák/akkorák
|
ilyet/olyat,
ilyeneket/olyanokat, effélét/affélét, ilyenben, ilyenre, ilyenhez, ilyenből
stb.
|
számnévi
|
ennyi/annyi
|
||
határozói
|
|||
hely
|
itt/ott, ide/oda,
innen/onnan, erre/arra, erről/arról
|
||
idő
|
ezután/azután,
eddig/addig, ezelőtt/azelőtt, ekkor/akkor
|
||
mód
|
így/úgy, eképpen/aképpen,
ezzel/azzal
|
||
fok/mérték
|
ennyire/annyira,
ennyivel/annyival
|
||
ok/cél
|
ezért/azért
|
Vonatkozó névmások:
többes szám
|
ragozott alakok
|
||
főnévi
|
aki, ami, amely
|
akik, amik, amelyek,
|
akit/akiket, akiben,
akire, akihez, akiből stb.
|
melléknévi
|
amilyen
|
amilyenek
|
amilyet/amilyeneket,
amilyenbe, amilyenre, amilyenhez, amilyenből stb.
|
számnévi
|
ahány, amennyi,
ahányadik stb.
|
||
határozói
|
|||
hely
|
ahol, ahová,
ahonnan, amerre, amarról
|
||
idő
|
amikor, amettől,
ameddig,
|
||
mód
|
ahogyan, amint,
amiként, amiképpen
|
||
fok/mérték
|
amennyire
|
||
ok/cél
|
amiért
|